Mi az EU dilemmájának természete, min alapul a jelenlegi sikertelenségének története és miért nem segít a szüntelen intézményi reformok egyirányú centralizáció felé való haladása? Még fontosabb a kérdés hogy miért kell ebben a folyamatban társadalmilag létfontos intézményeket gyengíteni, megsemmisíteni vagy teljesen új tartalmakkal felszerelve az új szociálliberális egyenlőség mániának és multikulturalizmusnak a szolgálatába állítani? Mialatt a nemzeti centrizmust egy gazdasági érvelési retorikájával nagymértében sikerült a nemzetállamok hatásköréből az elmúlt 20 évben kivonni, az alatt bizonyos elitek egy új gazdaságilag sikertelen kontinentális rendszert építettek fel Európa nevében, de európai kulturális örökségének nagy része nélkül. A 68-as generáció tanítványai a politikai, intellektuális és tudományos szférákból egy forradalmi dinamikájú relativista multikulturalizmust alapítottak az európai régióban mely az évszázados egyenlőség és konfliktusnélküliség utópisztikus oltárán feláldozni látszik a civilizációnkat eddig fenntartó intézményeket, a családot, az egyházat, független oktatást, a középosztály szabad asszociációit és a nemzet államot. Igazi nemzetköziség, dialógus, szolidaritás, és autonóm intézmények szabadsága válnak egy kontinentális tervgazdaság, monopóliumok, demokrácianélküliség, szociális újraelosztás és kisebbségek NGO-izmusának áldozatául egy társadalmi kontroll mátrixának égisze alatt.

A műhelytanulmány letölthető innen.