Köszöntő

Az internet az utóbbi tíz évben jelentősen megváltoztatta a jogtudományi diskurzust. Korábban egy tanulmány írásbeli közlésének kizárólagos módja a nyomtatás volt, amely egyrészt lassabb, másrészt általában drágább, harmadrészt pedig igen korlátozott terjesztésű volt. Az internet azonban kinyitotta a kapukat, könnyebbé tette és meggyorsította a jogtudományi eredmények kommunikálását. Egyrészt megjelentek az ingyenesen elérhető internetes jogtudományi folyóiratok, amelyek legtekintélyesebbjévé mára a nyugati világban egyértelműen a German Law Journal vált, általános társadalomtudományi adatbázisként pedig a Social Science Research Network emelendő ki. A fizetős szolgáltatások is megjelentek, full text és a folyóiratok indulására visszamenőleg kereshető szolgáltatásokkal, amelyek közül az USA-ban a HeinOnline, Németországban pedig a beck-online vált piacvezetővé, de ma már az eredetileg csupán jogforrásgyűjteményként működő LexisNexis és Westlaw is teljes jogi folyóiratokat tartalmaz. A nagyobb jogi folyóirat-kiadók közül pedig szinte mind rendelkezik önálló előfizetős szolgáltatással is.

Magyarországon az első internetes jogtudományi lap a Jogelméleti Szemle volt, amelynek elévülhetetlen érdemei vannak a jogtudományi viták elősegítésében. Hasonló profilban ezt követte a DIEIP, de már technikailag fejlettebb változatban (így különösen oldalszám szerint hivatkozható pdf formátumú tanulmányokkal). Az egyébként nyomtatásban is megjelenő lapok közül ma három érhető el (kisebb-nagyobb késéssel) az interneten, a Miskolci Jogi Szemle, a Fundamentum és a Iustum Aequum Salutare. A nemzetközi jog terén a Föld-rész párhuzamosan nyomtatásban is megjelenik, a Miskolc Journal of International Journal ellenben kizárólag elektronikus formában működik.

Meglepő módon Magyarországon az elektronikusan elérhető full text folyóirat-adatbázisok egyelőre még nem jelentek meg, sőt a hagyományos piaci jogi folyóirat-kiadók még egyes folyóiratokat sem tettek fizetős szolgáltatásként az interneten elérhetővé. Az egyetlen piaci alapon működő, fizetős szolgáltatásként elektronikusan is elérhető magyar jogi folyóirat a Jogesetek Magyarázata.

Mára nemzetközileg is általánossá vált, hogy a konferenciakötetek vagy első változatban, vagy akár kizárólagosan az internetre kerülnek fel (például internetes jogi folyóiratok különszámaként). A jogtudományi kutatás módszere ugyanis jelentősen átalakult. Szinte mindannyian a számítógép előtt ülve online dolgozunk, és amit a források közül közvetlenül a képernyőn is meg tudunk jeleníteni, annak nagyobb az esélye arra, hogy elolvassuk és felhasználjuk. Márpedig egy jogtudományi munkának akkor van értelme, ha befolyásolni tudja a (tudományos vagy gyakorlati) diskurzust. Vagyis a mások általi felhasználás valószínűségét úgy tudjuk növelni, ha nyomtatás helyett vagy mellett az interneten is megjelenünk. Ezt nyilván sokan felismerték már, s ennek eredményeképpen Nyugat-Európában és az USA-ban az utóbbi években a nyomtatásban megjelent művektől a hangsúly egyértelműen eltolódott az elektronikusan elérhető művek felé. A working paper műfajának megjelenése részben ezzel az internetesedési folyamattal magyarázható.

Részben azonban az ún. double blind peer reviewjogtudományi terjedése is magyarázza ennek az új műfajnak a megjelenését. Az angol kifejezés azt jelenti, hogy a kéziratokat anonimizálva kiadják a szerző számára ismeretlen értékelőknek (rendszerint kettőnek), és csak ezek kedvező véleménye esetén vagy változtatási javaslataik bedolgozása után fogadják el publikálásra a tanulmányt. Az értékelő (avagy reviewer) maga is jogtudós (tehát „egyazon csoporthoz tartozó társa”, azaz peerje a szerzőnek, ezért nevezik peer review-nak). Sem a szerző, sem az értékelő nem tudhatja a másik nevét: ettől „duplán vak”, azaz double blind a rendszer. A komoly nagy nemzetközi lapok az angolszász világban ez különbözteti meg a belterjes kis lapoktól, amelyek nem merik bevezetni ezt a módszert, hiszen akkor nem lenne mit publikálniuk. Ez a módszer azt biztosítja, hogy a befutott professzorok is teljesítményké­nyszerben vannak (hiszen nem az számít, hogy ők írták a tanulmányt, hanem az, hogy mennyire alaposan írták azt meg), és a tehetséges fiatalok több lehetőséget kapnának. Azaz a rendszer a szenioritás helyett a valódi és konkrét teljesítményt preferálja, tehát a folyóiratban megjelenő írások színvonala emelkedik. Vélhetően ez a jellegzetesség az (a reviewer felkérésével járó munkán kívül), ami miatt Magyarországon a legtöbb jogi folyóirat még mindig nem vezette be ezt. Sokan (nem csak az idősebb, hanem a fiatalabb generációból is) elképzelni sem tudják, hogy amit ők egyszer leírtak, ahhoz jobbító szándékkal más adhat bármi módosító javaslatot. Az európai kontinens jogtudománya eleve hierarchikusabb, mint az angolszász országokban, a szocializmus pedig Kelet-Európában még ezen felül is kifejezetten rémisztővé tette a vélemények vitatását (ez ugyanis sokakat a cenzorra emlékeztet, nem pedig a nyugati stílusú lektorra). A double blind peer review elterjedése e szocializációs nehézség miatt a magyar jogtudományban ezért jóval lassabb (és még annak enyhébb formája, az egyszerű peer review bevezetése is számos, a kritikát nem elviselő sértődéssel terhelt), mint azt sokan remélték, de feltartóztatni nehezen lehet, ha valóban minőségi szűrést akarnak a lapok.

Ennek a rendszernek a bevezetéséhez nyújt segítséget a working paper műfaja. A working paper ugyanis nem publikáció. A legtöbb nyugati tudománypontozási rendszerben nem is értékelik ilyenként, vagy legalábbis alacsonyabb pontszám jár értük. Ennek megfelelően általában ISSN pontszáma sincs a sorozatoknak (vagyis a working paperként való megjelenés nem akadályozza a későbbi folyóirat-publikációt). Célja az, hogy az igen magas bejutási küszöbbel (ti. double blind peer review)rendelkező jogi folyóiratba való leadás előtt kollégáktól konferencián vagy műhelyszemináriumon visszajelzéseket kapva javítsuk azt (mintegy felkészítsük a leadásra), de időközben is hivatkozható legyen már a kutatási eredményünk. Vagyis a minőségjavítás mellett a műfaj egyúttal a gyorsaságot is szolgálja. A working papernek ugyanis nincs rendszeres megjelenési dátuma (például évente négyszer), hanem egyszerűen akkor jelenik meg, amikor a kérdéses tanulmányt a szerző elküldi és a sorozat szerkesztői elfogadják. Ez egyébként jobban alkalmassá teszi arra is, hogy aktuális eseményekre (például jogalkotási tervekre) reagáljon, amelyeknél a folyóiratcikkek vagy konferenciakötetek gyakran már csak utánlövésnek számítanak.

A fentiek fényében abban a reményben bocsátjuk útjára a Pázmány Law Working Papers sorozatot, hogy nem csupán egy újabb és gyorsabb jogtudományi fórumot teremtünk vele, hanem a fent jelzett mentalitásbeli változásokhoz is hozzájárulhatunk.

Jakab András

Budapest, 2011. január 30.