Skip to main content

Veres Zoltán: A fogyasztói hiteljog főbb szabályozási fejleményei másfél évtized távlatából, különös tekintettel a közösségi jogra. Nr. 2022/10.

A pénzügyi szolgáltatásokat igénybevevő fogyasztók védelme szempontjából az érintettek széles körére tekintettel, az egyik legmeghatározóbb terület a hitelezés. Az erre vonatkozó szabályanyag a közösségi jogban viszonylag későn, az 1980-as években indult fejlődésnek. Az eltérő tagállami megoldások számos problémát (többek között a hitelezők közötti verseny torzulását, a határon átnyúló hitelek elérhetőségének korlátozását, eltérő fogyasztóvédelmi mechanizmusokat), végső soron a belső piac működésének anomáliáit eredményezték. Ezért a korábbi, jelentős eltéréseket engedő rendelkezéseket felváltotta a teljes harmonizációra törekvő 2008/48/EK irányelv, amelynek implementációja a magyar jogban is a korábbinál átláthatóbb, hatékonyabb regulációt eredményezett (ld. a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényt). Bár a szabályozás az eltelt időszakban számos változáson keresztülment, egyes elemei stabilnak bizonyultak. Ugyanakkor – elsősorban a technikai fejlődés következtében - olyan új problémák is felszínre kerültek, melyekre a jelenlegi keretrendszer már nem minden esetben tud megfelelő válaszokat adni.

A műhelytanulmány letölthető innen.

  • Hits: 2701

Ungvári Álmos: Elektronikus karantén a Visegrádi Együttműködés országaiban. Nr. 2022/9.

A koronavírus-járvány okozta egészségügyi válsághelyzet leküzdése érdekében Európa és a világ országai számos, a szabad mozgáshoz való alapjogot korlátozó intézkedést hoztak, amely szabályok betartásának ellenőrzése céljából nem egy államban alkalmaztak digitális eszközöket. Jelen tanulmány a hasonló közjogi-, illetve politikai kultúrával, és történelmi háttérrel rendelkező visegrádi országok vonatkozásában vizsgálja az elektronikus eszközök alkalmazását, illetve alkalmazhatóságát az emberek elkülönítésére, karanténba helyezésre vonatkozó előírások kapcsán. A tanulmány Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia koronavírus-járvány kezelése jogszabályi kereteinek rövid bemutatását követően sorra veszi a vizsgált államok vonatkozó szabályozását és gyakorlatát, kitérve az elektronikus karantén kapcsán felmerülő közjogi vitákra. A tanulmány a visegrádi országok intézkedéseinek elemzésével, és a vizsgálat eredményeinek rendszerezésével egy jogösszehasonlításra alapozott képet ad arról, hogy miként működhet a karantén intézkedések digitális úton történő ellenőrzése.

A műhelytanulmány letölthető innen.

  • Hits: 3061

Szij Csongor: Judicial activism at the Court of Justice of the European Union. Nr. 2022/08.

Given the wide jurisdiction over 27 Member States of the European Union’s (EU) judicial branch, the Court of Justice of the European Union (CJEU), was historically criticised for acting as a ‘puppet’ for furthering the Union’s policies. However, before formulating such a staunch standpoint on the CJEU’s possible judicial activism, one must consider the Court’s decisions from a political and institutionalist perspective. Understanding the ulterior political motive of the ‘ever closer Union’ and the CJEU’s position in the current fragile system of ‘institutional balance’ of the EU, could lead to a more nuanced debate on judgments that affect the lives of 447 million people.

The working paper is available for download here.

  • Hits: 3228

Zoltán Attila Liktor: The person behind the spirit and concept of the Golden Bull of Hungary (1222). Nr. 2022/07.

Hungary celebrates this year the 800th anniversary of the promulgation (1222) of the Golden Bull of Hungary sealed by King Andrew II of Jerusalem (1205–1235), one of the greatest ruler of the country. During the middle ages the Apostolic Kingdom of Hungary, founded by King Saint Stephen (1000–1038), was one of the most powerful realms in the Christian World. The edict had been serving as the most important and emblematic document of the historical constitutional system of Hungary until the revolution of 1848 which brought fundamental changes. Although the charter of rights issued by King Andrew II shows perfectly the specialities of the Hungarian Theory of State (Theory of the Holy Crown),  and it was object of various (comparative) researches before, however it is still unclear under what influence the document was written. Its author, the Royal Chancellor Cletus, later bishop of Eger also remained out of picture, however he probably could be the key to answer the question.

In memoriam of a patriotic Hungarian noble statesman, Cletus from the clan Beyl, bishop of Eger on the octocentenary of the promulgation of the Golden Bull

The working paper is available for download here.

  • Hits: 3466

Czigle János Tamás: A vallásszabadság munkahelyen történő védelme az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatában - vallási ünnepek és a heti pihenőnapok. Nr. 2022/6.

 A vallásszabadság munkahelyen történő védelmével kapcsolatos ügyek egyre gyakrabban képezik vizsgálódások tárgyát Európában. E vizsgálódások egy fokozottan hangsúlyos részét a vallási ünnepekkel, illetve a heti pihenőnapokkal kapcsolatos elemzések teszik ki, hiszen bár minden országban megtalálhatóak a történelmileg beágyazott, ország-specifikus ünnepek, a munkaszüneti napok jelentős része és a heti pihenőnapok – a végbement társadalmi változások ellenére – továbbra is alapvetően vallási eredetűek. E tanulmány az Emberi Jogok Európai Bíróságának vallási ünnepek és heti pihenőnapok munkahelyi vonatkozású jogeseteit hivatott bemutatni, levonva ezek konzekvenciáit, kitérve egyes Európa Tanács Tagállamok nemzeti jogorvoslati fórumai előtt született döntésekre és azok implikációira.

A műhelytanulmány letölthető innen.

  • Hits: 3717