A tanulmány a magyar devizahiteles ügyek 2026-ban is nyitott jogi, társadalmi és jogállami problémáját vizsgálja. Kiindulópontja szerint a devizaalapú hitelezés nem pusztán egyes szerződési hibák összessége volt, hanem tömegesen alkalmazott, aszimmetrikus információs helyzetre épülő banki termék, amelyre a magyar jogalkotás és jogalkalmazás csak részleges, sokszor szerződésmentő logikájú választ adott. Az írás dogmatikailag különválasztja az árfolyamrés és az árfolyamkockázat kérdését: az árfolyamrésre vonatkozó jogszabályi helyettesítés az uniós jog alapján csak akkor fogadható el, ha nem válik automatikus, a bírói mérlegelést és a fogyasztói autonómiát kiüresítő megoldássá; az árfolyamkockázati kikötés pedig önálló vizsgálatot igényel, amelynek mércéje az, hogy a fogyasztó a szerződéskötéskor képes volt-e a potenciálisan súlyos gazdasági következmények valós felmérésére. A tanulmány a 93/13/EGK irányelv és az Európai Unió Bíróságának devizahiteles ítélkezési gyakorlata – különösen a Kásler, Dziubak, C-19/20., C-705/21. és C-630/23. ügyek – alapján bemutatja az uniós fogyasztóvédelmi mérce 2020 utáni kiteljesedését, majd e mércéhez viszonyítja a magyar DH-törvényekre, a forintosításra, a hatályossá és érvényessé nyilvánításra, valamint a 10/2025. JEH-re épülő magyar megoldásokat. A lengyel jogfejlődés összehasonlító elemzése azt mutatja, hogy ugyanazon uniós minimumok mellett is lehetséges a fogyasztói restitúciót és az elrettentő hatást következetesebben érvényesítő bírói gyakorlat. Az írás következtetése szerint a magyar rendszerben az érvénytelenségi kifogásnak a végrehajtási szakaszban sem szabad elveszítenie jelentőségét, a jogerő tisztelete mellett pedig célzott, időben korlátozott korrekciós eszközök – így átlátható elszámolási szabályok, végrehajtási moratórium, rendkívüli perújítási lehetőség, kompenzációs mechanizmus és erősebb kollektív jogérvényesítés – teremthetnének valódi jogvédelmet.

A műhelytanulmány letölthető innen.

Since the 2012 constitutional reforms, the Hungarian Constitutional Court (HCC) has undergone a significant functional transformation. The introduction of the "full" constitutional complaint shifted the focus of constitutional adjudication from the abstract review of legislation to the review of individual judicial decisions, effectively moving the weight of constitutional oversight from the legislature to the judiciary. This shift occurred parallel to substantial personnel changes, resulting in a bench where the vast majority of judges were elected by the governing parliamentary majority without compromise with the opposition. Despite the fact that individual complaints now constitute the overwhelming majority of the HCC’s caseload, existing quantitative research on the Court’s political orientation has focused almost exclusively on abstract review cases. This creates a notable gap in the literature: while the review of individual judicial decisions is traditionally regarded as a depoliticized function centered on fundamental rights protection, it remains empirically underexplored whether and how political salience manifests in this specific domain. This study aims to fill this gap by providing a systematic quantitative analysis of politically salient individual complaints adjudicated between 2012 and 2024. Utilizing a novel dataset of 136 cases identified through national media coverage, the research categorizes HCC rulings based on their political salience and the alignment of case outcomes with the interests of the governing majority or the opposition. The analysis examines the frequency with which the HCC annuls or upholds judicial decisions in politically charged contexts. The results suggest that while political orientation is a relevant factor in case outcomes, its influence is complex and varies significantly depending on the subject matter and the time period.

The working paper is available for download here.

A jelen tanulmányban vizsgálatra kerül az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (a továbbiakban “EUMSZ”) 101. cikkében szereplő versenyellenes magatartás „céljának” a fogalma. Mivel a magyar fordítás szövege eltér több más tagállam által elfogadott hivatalos szövegtől -amelyben a fogalom versenyellenes „tárgyként” van feltüntetve-, felmerül a kérdés, hogy honnan származik ez az eltérés és milyen következményei lehetnek a gyakorlatban. A tanulmány célja az, hogy különböző jogértelmezési módszereknek legyen alávetve az említett fogalom és megállapításra kerüljön, hogy az eltérő szövegezés ellenére valóban különböző fogalmakról van szó vagy sem, különös figyelemmel tekintve az Európai Unió bíróságainak az értelmezési gyakorlatát.

A műhelytanulmány letölthető innen.

Algorithmic wage-setting - the use of data-driven, automated systems to determine pay - has become one of the defining and most controversial features of the platform economy in recent years. This paper examines how algorithmic pricing mechanisms, originally designed as a neutral market instrument to optimize market efficiency, are transforming the structure of income, fairness, and accountability in digitally mediated labour markets. It argues that while algorithmic price and pay determination offers efficiency and flexibility for platforms and, at times, convenience for workers, it also raises complex legal and ethical questions about transparency, autonomy, and distributive justice. The paper takes a deliberately balanced approach, instead of framing platform workers as passive victims of automation, it situates algorithmic pay-setting within the broader interplay of innovation, regulatory design, and labour governance. The paper cautions against equating all algorithmic wage-setting with exploitation, noting that price differentiation is a long-recognized economic practice that becomes problematic only when it relies on opaque or discriminatory data inputs. Yet, the paper also notes that transparency, disclosure obligations must be balanced against operational feasibility and market dynamics. In its second part, the paper explores how existing and emerging regulatory frameworks respond to the challenges of this form of algorithmic management. In the European Union, the General Data Protection Regulation (GDPR), the Platform Work Directive (2024/2831), and the Artificial Intelligence Act (2024/1689) collectively establish a new regime of digital transparency and human oversight over automated decision-making. In particular, the article examines how these legal instruments codify and extend above all the right to explanation to platform workers, requiring platforms to provide meaningful information on how algorithms determine pay and ultimately force us to rethink the human factor in employment related decision-making.

The working paper is available for download here.