This paper addresses concerns relating to algorithmic bias, taking the form of self-preferencing which is perceived to be a key pillar of market regulation in the digital era. Although non-price discrimination against rivals is an essential part of competition in many instances, self-preferencing practices – employed by hybrid digital platforms that do not act as pure intermediaries but are also present in adjacent markets – may potentially lead to anti-competitive algorithmic foreclosure. Accordingly, this paper analyses self-preferencing from a substantive law point of view under Article 102 TFEU and proposes an analytical framework based on which the legality of these kinds of practices can be assessed. The analysis of the established types of abuses suggests that there is a gap in law in the existing types of abuses. Consequently, they cannot or should not be employed to tackle self-preferencing. The findings of the state-of-the-art legal, economics, industrial organization, and empirical research warrant for this potentially new sui generis abuse a case-by-case, effects-based analysis without, however, the Bronner criteria, including, indispensability being part of the legal test.

Keywords: Algorithmic bias, Self-preferencing, Digital platforms, Article 102 TFEU.

The working paper is available for download here.

This paper addresses the rules applicable to algorithmic bias taking the form of self-favouring by hybrid digital platforms in the EU. In this paper, it is argued that the recently introduced prohibition of self-favouring by digital platforms should not apply across the board in the same manner. It may be necessary to consider the nature of the underlying products or services, the business models, and the monetisation strategies of digital platforms. Differences in these aspects may alter their ability and incentives to engage in self-favouring potentially leading to foreclosing rivals and harming consumers. This suggests that the approach put forward by Section 19a of the German Competition Act may be better from an error-cost perspective than that of the Digital Markets Act. Section 19a of the GWB grants more discretion to enforcers and allows for a broader justification of the impugned conduct. In the context of the DMA, some sort of balancing exercise seems to be possible only if the European Commission makes extensive use of the possibility to further specify the prohibition of self-favouring contained in Article 6(5) of the DMA in light of the principles of effectiveness and proportionality. Finally, the paper touches upon the potential disproportionate burden, legal fragmentation, and legal uncertainty across the EU resulting from the interplay between EU competition law, the DMA, and national laws tackling similar self-favouring practices.

Keywords: Algorithmic bias, Algorithmic foreclosure, Self-favouring, Digital platforms, Digital Markets Act, Competition law, Economic market regulation, Platform to Business Regulation, Section 19a of the German Competition Act

The working paper is available for download here.

There is no consensus at the European level on the nature and status of the human embryo and fetus and there is no legal definition of the beginning of life. In order to determine the legal status of human embryo and fetus, it is necessary to analyse a series of a previous legal, social and philosophical-anthropological questions, such as the concept of a man, human nature and person. The paper aims to offer a more detailed picture of a mentioned philosophical concepts and relate them to the moral and legal status of the human embryo and fetus. The conclusion is drawn as to whether the human embryo and fetus is a legal subject.

The working paper is available for download here.

Napjainkban a multinacionális vállalatok adóelkerülési gyakorlatai elleni fellépés vonatkozásában széles egyetértés alakult ki az országok között, melyet jól jellemez az OECD keretein belül megszületett globális minimumadó. A kezdeményezés, melyhez 2021 nyarán több mint 130 ország csatlakozott, leegyszerűsítve azt célozza, hogy a multinacionális vállalatok minden nyereségük után megfizessenek egy minimum adószintet minden joghatóságban, ahol leányvállalattal vagy telephellyel rendelkeznek. Habár a globális minimumadó koncepciója 2019-ben eredetileg francia-német kezdeményezésre született meg, a Biden adminisztráció hamar magáévá tette és élére állt a kezdeményezésnek.^[1] Éppen ezért – a széles nemzetközi összefogás dacára – azt mondhatjuk, hogy erőteljes amerikai nyomásgyakorlás kísérte a globális minimumadó mielőbbi bevezetését, amelyet ennek ellenére mégsem az USA, hanem az Európai Unió vezetett be elsőként, még 2022 végén.^[2] Noha a globális minimumadó alapvetően erős támogatottságot élvezett, meg kell jegyeznünk azt is, hogy az alacsony társasági adókulcsokat alkalmazó országok (pl: Írország, Magyarország, Liechtenstein) kezdetben élesen kritizálták a koncepciót, mivel attól tartottak, hogy elveszítik a versenyképességüket és kevésbé lesznek vonzóak a külföldi befektetők számára. Ehhez kapcsolódóan azt is sérelmezték, hogy a globális minimumadó bevezetése korlátozná az adópolitikájukat, hiszen lényegében véve a társasági adókulcsuk emelésére kényszerítené őket: hiába alkalmaznának alacsonyabb adókulcsokat, a különbözetet más államok úgyis beszednék. Nem véletlen tehát, hogy a globális minimumadó kapcsán kemény viták folytak és az alacsony adókulcsokat alkalmazó országok mindent megtettek annak érdekében, hogy minél több adónemet lehessen beszámítani az effektív adóterhelésbe, elkerülve ezzel a tényleges adóemelést. Jelen tanulmány^[3] keretében elsőként röviden a globális minimumadó adópolitikai hátterével, valamint az erőteljes amerikai támogatottság kérdésével foglalkozunk. Ezt követően, a tanulmány második felében, a globális minimumadóra vonatkozó szabályozás ismertetését követően a magyar álláspontot vizsgáljuk meg annak uniós implementációja kapcsán. Ennek kapcsán látni fogjuk, hogy a kezdeti merev elutasítást fokozatosan felváltotta a kompromisszum keresése: hogyan lehet úgy bevezetni a globális minimumadót, hogy az tényleges adóemeléssel ne járjon. A magyar álláspont megváltozásában döntő szerepe volt az erős nemzetközi támogatottságnak (pl: a végén már csak lényegében véve egyedül Magyarország ellenezte az EU-ban a bizottsági javaslatot), továbbá az elutasításból fakadó elszigetelődés és reputációvesztés kockázatának (pl: Magyarország nagyon könnyen egy platformon találhatta volna magát az adóparadicsomokkal). Összességében véve a tanulmány arra kíván rávilágítani, hogy a globális minimumadó a kezdeti félelmek ellenére nem jár Magyarország számára tényleges adóemeléssel és a nyílt elutasítás helyett célszerűbb azt a stratégiát követni, amely a szabályozásban rejlő „kiskapuk” igénybevételével biztosítja a tagállami versenyképesség fennmaradását.

 A műhelytanulmány elérhető innen.

^[1] Bagdi Lajos: „Game over” – Megszületett a döntés a globális minimumadó bevezetéséről (1. rész). Adó Online, 2022. december 19. https://ado.hu/ado/game-over-megszuletett-a-dontes-a-globalis-minimumado-bevezeteserol-1-resz/.

^[2] A Tanács 2022/2523/EU irányelve (2022. december 14.) az Unióban a multinacionális vállalatcsoportokra és a nagy volumenű belföldi vállalatcsoportokra vonatkozó globális minimum-adószint biztosításáról. HL L 328., 2022.12.22., 1—58. o.

^[3] A tanulmány a Young Leaders Fellowship Found – Fiatal Vezetők Ösztöndíja Alapítvány által támogatott tevékenység keretében jött létre.