Tóth J. Zoltán: Élethez való jog és életvédelem pro futuro. Nr. 2011/12.

A tanulmány a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem közös szervezésében, a jelenleg folyó alkotmányozásról 2011. február 4-én rendezett konferencián elhangzott előadás írásos változata. A ma ismert Alkotmány-koncepció fényében úgy látszik, hogy az új Alkotmány sok más rendelkezés mellett módosítani fogja az élethez és a méltósághoz való jog jelenlegi szabályozását is, és az – valamilyen formában – utalni fog a magzati életre mint védendő értékre. Ez alapvetően két módon valósulhat meg. Az egyik, a jelenlegi alkotmányos joggyakorlattól nem vagy alig eltérő változat pusztán az állam kötelezettségét rögzítené a magzati élet védelmére; a másik verzió ellenben a magzat kifejezett „élethez való jogát” biztosítaná. Előadásomban amellett kívánok érvelni, hogy míg az előbbi szövegváltozat összhangban lenne nemcsak a modern európai joggyakorlattal, de a mai magyar társadalom általános értékeivel is, addig az utóbbi alternatíva majdnem totális abortusztilalmat jelentene, melynek során csak az anya életét veszélyeztető terhesség megszakítására kerülhetne sor. Ez azonban nemcsak a terhes nőknek a méltósághoz való jogból levezetett önrendelkezési jogát sértené, de egyben a méltósághoz való jog komparatív követelményeiből származó diszkriminációtilalommal is ellentétes lenne, amennyiben olyan helyzetet eredményezne, hogy a legszegényebb rétegekhez tartozókat, és csak őket megfosztaná az orvosi közreműködéssel megvalósított művi vetélés lehetőségétől. Az élethez való jog ilyetén újraszabályozása azonban nemcsak magát az abortusz kérdését érintené, hanem az élethez és méltósághoz való jog egész dogmatikai rendszerét is. Ennek kapcsán megkísérlem felvázolni, hogy jelenleg milyen problémák vannak az e két jog immanens együvé tartozását valló, az AB gyakorlatában is realizálódó ún. oszthatatlansági doktrínával; majd amellett érvelek, hogy akár pusztán a magzati élethez való jog, akár a magzati élethez és méltósághoz való jog elismerése e problémákat csak súlyosbítaná, amely problémák dogmatikai rendezése kihatással lenne általában véve az élethez (és méltósághoz) való jog által érintett területekre, így például az eutanáziára is. Végül javaslatot teszek arra, hogy ha már az új Alkotmány hozzányúl az élethez való joghoz, akkor ezt tegye úgy, hogy – számos külföldi alkotmányhoz hasonlóan – foglaljon magába egy halálbüntetés-klauzulát is. Erre nemcsak (sőt elsősorban nem) az egyértelműség és a jövőbeni esetleges változtatásoktól való félelem miatt lenne szükség, hanem amiatt (is), mert ezáltal szükségtelenné válna az önkényességre való, a jelenlegi Alkotmányunkban megtalálható utalás. Az élethez (és méltósághoz) való jogtól történő megfosztás egyfajta, Sólyom László nevéhez köthető értelmezése ugyanis kivétel nélkül minden ilyen megfosztást önkényesnek tekint, jórészt (szociológiailag megállapíthatóan) azért, hogy a halálbüntetés-tilalom alapjául szolgáló oszthatatlansági doktrína ezáltal is igazolható legyen; így ha a halálbüntetés-klauzula bekerülne az Alkotmányba, a halálbüntetés alkotmányos megítélése vonatkozásában feleslegessé válna e több szempontból is hibás koncepció fenntartása a jog-állami keretek között időlegesen visszatérő „természeti állapotról”.

pdfA műhelytanulmány letölthető innen.

  • Hits: 2605