Dömötörfy Borbála Tünde: Az Európai Bíróság ítélete a Schindler-ügyben. Az anyavállalat versenyjogi felelőssége, illetve annak megdönthetősége. Nr. 2014/10.

Az Európai Bíróság Schindler Holding és társai ügyben hozott ítélete több szempontból is érdekesnek számít. Az Európai Unió fő felvonó és mozgólépcső gyártó társaságai kartellügyében hozott döntés elleni fellebbezésükben a Schindler Holding és az egyes érintett tagállamokban aktív leányvállalatai összesen tizenhárom jogalapra hivatkoztak. A jogalapok kétségkívül érdekes kérdéseket feszegetnek az alapjogok és a versenyjog vonatkozásait illetően, azonban a jogalapok között az ítélet hozott újdonságokat az anyavállalat felelősségét illetően is a leányvállalatai által elkövetett versenyjogsértésekért. E cikk az ügynek és előzményeinek bemutatását követően ez utóbbi jogalapokat vizsgálja. Az Európai Bíróság tárgyalt ítélete érdekes fejleményeket hozott az anyavállalat meghatározó befolyását illetően. Elméletileg az uniós döntéshozó továbbra is megdönthetőnek tartja az Akzo-vélelmet, ennek gyakorlati megvalósíthatósága azonban az ítélet után egyre kérdésesebbnek tűnik.

pdfA műhelytanulmány letölthető innen.

  • Hits: 2554