Nagy Ibolya: A határon átnyúló távmunkavégzés lehetséges formái és nemzetközi magánjogi kérdései. Nr. 2026/9.
A távmunkavégzés korai formái már az 1970-es években megjelentek és rövid időn belül olyan elméletek láttak napvilágot, amelyek szerint a távmunkavégzés képes lehet jelentős részben kiváltani az irodai, sőt esetenként a gyári munkát is, azonban ezeket az elméleteket az elmúlt ötven esztendőben sem sikerült minden kétséget kizáróan alátámasztani. A munkaerőpiac globalizációjával, az internet- és az infokommunikációs technológiák (a továbbiakban: IKT) robbanásszerű térnyerésével a kétezres évek elejétől egyre markánsabban jelent meg a munkavállalók részéről az igény, hogy munkájukat az iroda falain kívül, távolról, otthonról, vagy más választott helyről végezhessék, azonban a munkaadók többsége csupán lassú, óvatos lépésekkel nyitott e munkavégzési formák irányába. 2020-ban azonban váratlanul kitört a COVID-19 világjárvány, amely egyik napról a másikra világszerte határok lezárását, kijárási korlátozások-, és szociális távolságtartási előírások bevezetését jelentette, és ezáltal szükségképpen azonnali intézkedéseket várt a munkáltatóktól is. Korábban az otthoni munkavégzés csupán lehetőség volt néhány munkakörben és munkahelyen, esetleg a „juttatási csomag” részeként volt elérhető, de a legtöbb munkáltató nem rendelkezett a távmunkavégzésre vonatkozó kidolgozott szabályzattal. Az egyes nemzetek jogi szabályozása is hézagos volt e tekintetben, sőt az uniós jog sem tartalmazott -és máig sem tartalmaz -kötelező előírásokat a távmunkára vonatkozóan. Míg az Eurostat adatai szerint 2019-ben még csak a munkavállalók 5,4 %-a dolgozott rendszeresen otthonról, és 9% alkalmanként, addig 2021-ben, a korlátozások csúcs időszakában már a munkavállalók 13,3%-a végezte a munkáját rendszeresen otthonról, és 10,7% alkalmanként. A pandémia lecsengését követően a munkáltatók az otthoni munkavégzés számos negatív aspektusát ismerték fel, többek között a munkavállalók elszigetelődését, a csapatmunka és együttműködés hanyatlását, így egyre több munkáltató tér vissza a hagyományos irodai munkavégzésre, azonban a távmunkavégzés egyes formái a mindennapok részévé váltak, és láthatóan helyet követelnek maguknak a munkavállalók munkával kapcsolatos elvárásai között. Eurostat adatok szerint, 2024-ben már csak a munkavállalók 8,9 %-a végzett rendszeresen munkát otthonról, azonban az alkalmanként otthoni munkát végzők aránya 13,7 %-ra nőtt.
A határon átnyúló távmunka még összetettebb kihívások elé állítja a munkáltatókat és a munkavállalókat egyaránt. A jogi keretek hiánya, a széttagolt szabályozási környezet és az IKT fejlődése meghatározza a távmunkavégzés lehetőségeit ugyanakkor korlátokat is emel. Az alábbiakban röviden bemutatom a határon átnyúló távmunkavégzés lehetséges formáit, a távmunka egységes definíciójának hiányából fakadó nehézségeket, valamint kitérek arra, hogy az egyes esetekben a nemzetközi magánjog milyen eszközökkel védi e jogviszonyokban a gyengébb felet, vagyis a munkavállalót.
- Találatok: 10