A jogrendszerek, pontosabban az azt alakító jogalkotók, jogalkalmazók versenyben állnak egymással. A jogalanyok választhatnak, hogy melyik jognak vetik alá magukat. Választhatnak úgy, hogy telephelyet, lakóhelyet választanak. Választhatnak úgy, hogy jogot választanak: szerződéseket nem feltétlenül a hazai jog szerint kötnek, vállalatot nem a hazai jog szerint alapítanak, házasságot nem a hazai jog szerint kötnek. A jogrendszerek ezért aztán reagálnak a versenyre, illetve egymásra: megpróbálnak egyes erőforrásokat, jogügyleteket elvonni egymás elől (vagy éppen próbálnak elriasztani másokat). Esetleg próbálják korlátozni a jogalanyaik elvándorlását: a jogválasztás korlátozásával, a kollíziós joggal, a tőke szabad áramlásának akadályozásával próbálhatják csökkenteni a verseny erejét. Sőt, a jogrendszerek versenyben állnak egymással akkor is, ha a telephelyválasztást, a lakóhelyválasztást, a jogválasztást sikeresen korlátozzák: a jogrendszer támogatottsága, elfogadottsága a helyi polgárok, tőke szemében függhet attól, hogy más jogrendszerekhez képest milyen teljesítményt nyújt.  Ugyan a jogrendszerek közötti verseny az irodalomban általában mint decentralizációs licit jelenik meg, de a joggazdaságtanban megjelenő adó-, szabályozási- és általában a  jogverseny-modellek végeredménye nem feltétlenül a lefelé tartó licit. Bizonyos körülmények között az, de nem mindig. Az írás a különböző modelleket mutatja be: azt vizsgálja, hogy különböző feltételek – például különböző kollíziós, jogválasztási szabályok – mellett mennyiben eltérő hatásokat várhatunk a jogversenytől.

A műhelytanulmány letölthető innen.